Mivel vannak tagok, akik nincsenek fenn FB-on, ezért ide is beillesztem a kis cikkemet szemrevételezésre és kritizálásra
A cikk a CSAM-on jelenne meg, ha ti is egyetértetek
Baráti
Motoros
Weekend
2013.06.28-29-30.
Mi nem vagyunk egyesület, vagy klub, hanem egy egyszerű baráti társaság, akiket összetart a márkahűség, és a motorjainkat is hajtó egy henger ereje. Főhadiszállásunk az F650.hu (
www.f650.hu/), ahova szeretettel várunk mindenkit, aki e típus tulajdonosa, vagy csak pusztán a rajongója. Nálunk nincs inkognitó vagy rejtőzködés, új tagoknak a bemutatkozás evidencia -erre háklisak vagyunk, amit barátilag meg is köszönünk.
A szokásos éves találkozóra általában augusztus első felében kerül sor. Viszont idén kissé előbbre csusszant ez az időpont, mivel Kati márkatárs -aki volt olyan kedves , és ezúttal magára vállalta a szervezést- kisbabát vár augusztus elejére. A helyszín pedig a köröstarcsai Kishajó Kikötő (
www.korostarcsa.hu/?module=images&ac...gallery&fid=5562
www.korostarcsa.hu/?module=news&acti...e=magunkrol_turizmus ) idilli, árnyas, sátrazásra is alkalmas területe. Itt szándékozott a társaság eltölteni 3 felejthetetlen napot, ami -szerintem- maradéktalanul sikerült is.
Első fecskeként érkeztem péntek délelőtt 11 tájban. Mivel még úgysem volt senki rajtam kívül, így Kati saját otthonához navigált telefonos segítséggel. Itt már javában folytak a másnap esti tarhonyás hús előkészületei. Kati nagy pocakjával a konyhában tüsténkedett, Krisztián -a leendő apuka- pedig a teraszon készítette a bogrács alá valót.
Kati szíves invitálásának engedve elköltöttem velük egy igen ízletes ebédet, majd a kávé szürcsölgetése közben befutott Zoliapu, és párja, Carmen. Már nagy elánnal folyt a beszélgetés, mikor a fiúk első turnusa megérkezett a Kikötőbe. Így lassan összeszedelőzködtünk, és a kis csapat elindult az érkezők fogadására. Tito, Attila, Peti és Abry kitörő örömmel üdvözölt bennünket. A velkámdrink elfogyasztása után megkezdtük a terep átrendezését: Tito egy félreértést nem tűrő táblával kijelölte a táborhelyet, majd ki-ki elfoglalta választott parcelláját, és felálítgattuk a sátrakat. A matracok felfújása már kifogott rajtunk, ugyanis egyikünknél sem volt pumpa. Így leültünk a fák alá, és fogadtuk az újabb -meglehetősen sűrűn- érkezőket. A társaság létszáma olyan ütemben duzzadt, mint a Körös vize dagálykor. A hangzavar és a hangulat nőttön-nőtt, egyenes arányban az elfogyasztott velkámdrinkek mennyiségével
. Hamarosan már az elhangzott nevek felére sem emlékeztem. De Tito előrelátóan gondoskodott "dögcédulákról": egy céges meetingről elmentett, nyakbaaksztós névtáblák hátuljára véstük jól olvashatóan a fórumon használatos nicknevünket, illetve azt, ahogy szerettük volna, hogy szólítsanak. A névtáblák nagyon viccesek voltak, mert az eredeti gazdáik neve is rajta volt, melyek némelyike úgy hangzott, mint valami tüsszentés, vagy káromkodás
. Ezek persze rengeteg élcelődésre adtak okot. Innetől pedig minden újoncot megtábláztunk, illetve át kellett esniük a beavatási szertartáson: a jófajta HP elfogyasztásán.
Közben megérkeztek a vacsorára tervezett bográcsos lecsó alapanyagai is. Előzetes megbeszélések alapján, OrchidX barátunk főzte volna a lecsót, de végül is közös koprodukcióban készült: Zoliapu tüzet csiholt, mi lányok előkészítettük a zöldséget, a fiúk feldarabolták, Attila pirította a hagymát, majd a már fővő lecsót Carmen kevergette, a fiúk értő tekintetei által felügyelve. Ez utóbbival nem is lett volna baj, ha nem adogatnak közben még tanácsokat is. Szegény Carmen...
Amíg a lecsó készült, Ildi barátnémmel (akivel innen, a CSAM-ról ismerjük egymást, és mellesleg Kati háziasszonyunk nővére) nekiveselkedtünk a matracom felfújásának. Ildi hamarost megjegyezte, hogy kellene egy sör a kezünkbe, hogy létrejöjjön a pumpa taposásához szükséges balansz
.
A lecsó mennyeire sikerült, került bele virsli és jófajta házikolbász is. Jutott mindenkinek bőséggel, pedig mostanra már-már megszámlálhatatlanul sokan voltunk, sőt, a sötétség beálltával még mindig nem szakadt vége a csatlakozók sorának!
Másnap reggelre már sajnos volt, aki szedte a sátorfáját, és búcsúzni kényszerült, de a létszám így sem csökkent! Újabb és újabb tagok érkeztek, újabb sátrak nőttek ki a földből a felszedettek helyére. Reggelire találtunk a lecsó romjai között madárlátta kenyeret, illetve egy, a lecsóból megmenekült házikolbászt. Isteni volt! Lassan éledezett a társaság, volt, akinek túl hosszúra sikerült az éjszaka
, tábortűzzel, favágással inkluzíve. Ez utóbbit saját bevallásuk szerint Árpi és Zoli követte el, én személy szerint sikeresen átaludtam. Akadt, aki már nem volt ennyire szerencsés, és reggel kereste is a bűnöst.
Mivel többszöri nekifutásra sem sikerült összebarátkoznom a tábori zuhannyal (a hőmérsékletével és a szellősségével még csak-csak, de nem volt szabad tusfürdőt, sampont használni), így bekéredzkedtem házigazdáinkhoz egy tusolásra. Visszaérkezvén majdnem üres tábort találtam: a társaság nagy része megszökött Mezőberény irányába. Mozsoval, Ottóval és Zitával a szökevények nyomába eredtünk, és rájuk is találtunk a Tópart vendéglőben (
www.google.hu/maps/preview/uv?hl=hu&pb=!1s0x47469cbcc17505e1:0x3f8731ecd090f44c!2m5!2m2!1i80!2i80!3m1!2i100&q=mez%C5%91ber%C3%A9ny+t%C3%B3part+vend%C3%A9gl%C5%91 ) A később érkezésnek megvolt az az előnye, hogy az épp felszolgált adagok láttán rutinosan zóna adagot kértem, amitől még így is kettéállt a fülem! A kiszolgálás, az ételek, a tisztaság első osztályú, mindehhez sokadosztályú árakkal, és ez itt most bók! Szívből ajánlom ezt az éttermet minden arra járónak! Amíg mi az ebédre vártunk, addig megérkeztek Emeséék is Nagyváradról, több tálcányi mics (csevapcsicsa) társaságában. Tehát innentől már nemzetközinek számított a találkozó, az étek pedig az eljövendő vacsora-választékot hívatott gazdagítani.
A táborba visszaérkezve csatlakoztunk a fák alatt punnyadó csapathoz. Ismét maratoni beszélgetés, ismerkedés vette kezdetét, és még mindig folyamatosan érkeztek márkatársak. Nekem nagyon viszketett a hátsóm egy kis kiruccanáshoz, így felhívtam Baét, aki Túrkevén lakik, hogy ráérne-e, és örülne-e egy villámlátogatásnak részemről? Persze, hogy örült
! Indulás előtt picit vacilláltam, hogy vegyek-e esőruhát, mert eléggé elszürkült az ég. Csiga kijelentette, hogy nem lesz eső, így ráhagyatkoztam. Ehhez képest már Mezőberénybe érve elkezdett cseperegni az eső, ami egyre csak erősödött. A ruhám olyan ütemben ázott át, hogy egykettőre semmi értelme nem volt felhúzni az esőgúnyát. Ezt még megfejelte egy nagyon mocskos teherautó is, ami annyira beterített sárral, hogy alig láttam át a plexin. Sebaj, gondoltam, megelőzöm, aztán majd az eső lemossa rólam. Megelőztem, és akkor derült ki, hogy már nem is esik az eső, csak a teherautó csapta rám a szutykot...
Baéhoz vastagon bepanírozva, és jól átázva érkeztem meg, ő persze kedvesen azonnal felajánlott egy száraz pólót, majd értő módon, súgva kérdezte: "Bugyi is kell?" Nem, az nem kellett
, annyira nem volt rossz a helyzet. Nagyon kellemes órát töltöttem náluk, kaptam fini kávét, és Bae apukájával is hamar megtaláltuk a közös hangot, kiderült, hogy a lakhelyem melletti faluban járt iskolába. Milyen kicsi a világ...
Majdnem sötét volt, mikor visszaértem a táborba, ott bezzeg nem esett egy csepp eső sem! A többiek már el is pusztították az időközben elkészült tarhonyás hús felét, és Ildi barátnőm is várt már rám. Támadást intéztünk a büfében egy mézes-barack pálinkás üveg ellen, és lezsíroztuk a büfés hölggyel, hogy megkapjuk az üveget barackostul, ha megisszuk róla a nedűt. Ez nem is tartott túl sokáig, volt mit ünnepelnünk: mindkettőnk születésnapja nemrég volt, így oda-vissza felköszöntöttük egymást. Miután megszereztük az üveget, Ildi nekilátott a barackok kihorgászásának a cipőfűzőjével. A játékba bekapcsolódott Mozso is, aki egy nylon szatyorral támadta meg az üveget, értelemszerűen kevés sikerrel. Végül a dögcédulája zsinórjával született meg a harmadik barack, amit jutalmul el is fogyaszthatott.
Gyorsan repült az idő, a hangulat emelkedett volt, sokan voltunk, jót buliztunk. Készült csoportkép is, amiről sokan le is maradtak, nem is értjük, miért
? Én meg pl. az embléma vetítésről maradtam le, de képen legalább láttam. Azért természetesen apróbb karbantartó szerelésekre is sort került: NaSa kuplungkart cserélt, riskywhisky pedig Andrej barátunk motorján gépészkedett. Beszerző márkatárs jóvoltából pedig még Airsoft lövészet is volt Árpi örömére, aki már nagyon szerette volna átélni, hogy milyen, amikor meglövik. NaSa kérésére még megemlíteném azt a szörnyű és megbocsáthatatlan tényt, hogy nem volt ágynemű a faházban
! Attilának -aki szintén faházazott- viszont volt folyékony takarója, így őt nem zavarta a takaróhiány
! Néhányan családi házban éjszakáztak, ők nagyon meg voltak elégedve a szállással. Mozso viszont egész vasárnap délelőtt azon rugózott, hogy "Houdini" Andrej barátunk vajon milyen módon szublimált ki reggel a lezárt házból? Ugyanis a kulcs belülről a zárban volt, és rá is volt fordítva, valamint a kapu is lezárt, és érintetlen volt. Pedig ők egész reggel lábujjhegyen mászkáltak Henivel és suttogva kommunikáltak, nehogy felébresszék Andrejt, aki eközben pedig már hét határon túl volt...
A vasárnap főleg a búcsúzkodásról, sátorbontásról, csomagolásról szólt. Azért még így is maradt idő beszélgetésre, viccelődésre. Aztán mi is felkerekedtuük Mozsoval, egy jó darabon megegyezett az útvonalunk, így hazafele még belefért egy kecskeméti fagyizás. Majd Solton egy piros lámpánál összeöklöztünk búcsúzásképp, aztán egy körforgalomnál nagy dudaszó, villogtatás és integetés kíséretében szétváltunk, és ki-ki folytatta a saját útját.
Fiúk-lányok, szuper volt a hétvége, örülök, hogy ismét ilyen sok jó embert ismerhettem meg, jó volt veletek, én már most visszamennék!
....vagy a következőre
!
Fórum 
