BMW F650 Trofeo
Írta: Majer Viktor   

BMW F650 GS Trofeo

Már megint ez a rally-mániám! Már korábban is találkoztam az olasz BMW-honlapon egy furcsa Dakar változattal. Azóta keresgéltem a neten csekély olasztudásommal, de most végre találtam információt a gépről. Nem kell nagy ördöngősségre gondolni, nem egy új F650 technikáról van szó, hanem az olaszok kitalálták, hogyan lehetne a BMW F650 GS Dakart bevonni egy enduro versenybe. Mi kell hozzá? Súlycsökkentés!

Dobáljunk le a gépről mindent, ami felesleges és már mehetünk is csapatni. Úgy gondolták, nem kellenek az indexek, s mivel úgyis versenyre lesz használva, nem kell nagy üzemanyagtartály, sem pedig rendszámtáblatartó. Megtartották azonban a magasított plexit, illetve a kézvédőket. A gép hátsó felét egész egyszerűen lecsavarozták, hegesztettek hozzá egy könnyített keretet, rádobtak egy rövidebb, magasított ülést, az egészet pedig betakarták a krossz-enduro motorokra jellemző műanyag borítással. A tankot, hogy beférjen a kisebb hátsó traktusba 11 literesre zsugorították. A fogyókúra, valamint a teljesítménynövelés érdekében a gyári kipufogódobot titánra váltották, az erőátvitelről pedig RK láncszett gondoskodik. Ennyi! Ha már megvan az alapanyag GS, vagy Dakar, nincs más dolgunk, csak lecserélni a gyári alkatrészeket. A Touratech Rally-jához képest ez gyerekjáték, bár tegyük hozzá, az azért egy kicsivel komolyabb technikát képvisel. Mindenesetre nekem tetszik és ha nem kerülne ez a kis ráncfelvarrás majd' 800e Ft-ba tutira meg is csinálnám a gépemen.

 
 
 
 

A sima GS változat átvarázsolásához lehet kapni ugyanitt 21-18 collos felniket, ami ugye a Dakar változatnál széria.

S, hogy lássuk, ez a gép nem egy pár darabszámos széria, íme egy kis érdekesség: (figyelem hazai BMW-forgalmazók, lehet tanulni!) 2003-ban Trofeo kupát rendeztek Olaszországban. A képek azt hiszem magukért beszélnek.

Akinek pénztárcája engedi a következő helyen vásárolhatja meg a kittet:
Pan Racing - Special Parts and Evolution Kits for BMW Motorbikes - Via Sernagiotto 09030 Elmas (CA) Italia
Tel +39 (0)70 2110103 - Fax +39 (0)70 241186 E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 



A komplett átépítő kit Euro 2822,40
A 11 literes tank Euro 516,00
A 21 collos első és 18 collos hátsó felnik, a hozzájuk való küllőkkel Euro 386,40
A könnyített hátsó keret Euro 480,00
A műanyag borítások Euro 180,00
Az RK láncszett Euro 252,00
A kézzel gyártott titán kipufogó Euro 504,00
Az ülés Euro 480,00