Élménybeszámoló – Budapest-Bratislava 2013

2013.05.11-12

Ilyent még nem csináltam, de most kipróbálom: a képernyő egyik oldalán a tavalyi futam élménybeszámolója, másikon a szövegszerkesztő egyelőre üres lapja.  Nézzük hogyan is volt tavaly, és hogyan alakult az idei Budapest-Bratislava futam.

Azt az elején leszögezhetjük, hogy az évek óta dédelgetett álmom, hogy szegény motoromat megkíméljem az újabb megpróbáltatásoktól idén is kútba esett. Igazából nem is bánom, mert minden egyes verseny, minden közösen átélt kaland tovább erősíti azt a tényt, hogy egy nagyon jól eltalált konstrukciót sikerült a BMW-nek az F650 GS-ben megalkotnia. A tervem azért továbbra sem adom fel, csak lehet, hogy többet kell rá várni, mint azt előre sejtettem. A váltást az is indokolja, hogy a mezőny egyre erősebb, és lassan az F650 valóban eléri a határait. No, de térjünk a lényegre.
A tavalyi első helyezés nagyon inspirált, hogy idén is megmérettessem magam a Budapest-Bratislava Rally-n. 2004 óta már számos versenyt megjártam, de a 24 órás közúti futamokat leszámítva ez az a verseny, ahol az a számú motoros jelenik meg, ami már alapból garantálja a megfelelő izgalmi szintet. Ezzel nem a többi versenyt szeretném degradálni, hiszen minden egyes futamnak megvannak a maga nehézségei és mindegyiken a teljesítés vágya hajt, de itt tényleg keményen meg kell dolgozni az elsőségért. És a keménység ezen a hétvégén új jelentéssel bővült, hála a szervezőknek és az időjárásnak.
A nevezést az utolsó pillanatig húztam, ennek okai egyrészt anyagi jellegűek voltak, másrészt számolnom kellett azzal, hogy a két héttel korábbi versenyen bármi félresikerülhetett volna. Szerencsére ott is minden rendben volt, valamint időközben sikerült befejeznem a saját gyártmányú itinertartó elektronikus hajtását is. Ezt szerettem volna mindenképp kipróbálni, bár a feladatok megoldásait az itinerre kell írni, sokat jelent menet közben, ha rá tudok nézni, hogy mit is kell keresni a következő ponton. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy bár előre jeleztem a szervezőknek a részvételi szándékomat, a kései jelentkezésem előtt nem sokkal megkerestek azzal a kérdéssel, hogy idén is a rajtnál köszönthetik-e majd a tavalyi győztest. Természetesen ez további megerősítést adott.

A rajt helyszíne idén is ugyanaz a parkoló volt, ahonnan tavaly indultunk. Az autósok egy része már rajtra készen várakozott, és örömmel töltött el, hogy ismét szép számmal jelentek meg a motoros és quados versenyzők is. Eleinte magyar rendszámot csak az én gépemen és néhány autón láttam, hamarosan azonban megérkezett „Flying” Fleit András barátom is, akivel a tavalyi futamon volt szerencsém összeismerkedni. Ő a már ismerős hatalmas 990-es KTM Adventure nyergében érkezett, immáron kevesebb felszereléssel, mit tavaly. Ebből és a korábban általa megosztott képekből, videókból arra következtettem, hogy ez a verseny már keményebb lesz, felkészültebb ellenfelekkel lesz dolgom. Jó néhány ismerős arcot láttam, mind a motorosok, mind az autósok körében és jó érzésekkel töltött el az ezekre a versenyekre jellemző baráti hangulat. Kicsit megnyugtatott, amikor a tavalyi második helyezett motoros egy terepjáróból kiszállva köszöntött :-). Ő idén a gyerekeivel jött egy kis hétvégi kalandozásra. A történetben ő később majd még fontos szerepet játszik, de mindent a maga idejében.

Megkezdődött a már ismert magyar-szlovák nyelven történő eligazítás, majd az itinerek kiosztása. Erre a versenyre jellemző, hogy a versenyzőknek maguknak kell bepötyögni a GPS-be a koordinátákat, nem előre feltöltve kapják meg. Én rögtön nekiálltam és kézzel felvittem az adatokat, volt, aki erre számítógépet használt, főleg az autósok, de volt motoros is, aki élt a technika adta lehetőséggel. Én ezt is a verseny egyik feladatának fogom fel, mert már itt is lehet hibázni. Bár 96 pont volt a feladatlapon, elegendő időm maradt, hogy feltankoljam a gépet és magamat is a rajt előtt. A nyolc órás szintidő hosszú és kemény napra engedett következtetni.

A szokásoknak megfelelően a tavalyi első helyezésem eredményeképp megkaptam az első motoros rajtszámot, ami ebben az esetben az 50-es volt. A korábbiakból tanulva szerettem volna elsőként indulni, ezt sikerült is megcsípnem, és hamarosan el is rajtoltunk. Elsőként a motorosok, őket a quadosok követték, majd végül az autósok. Én személy szerint örülök ennek a sorrendnek, mert a négykerekűek csúnyán szét tudják túrni a pocsolyákat és a felázott talajt, amiből ezen a hétvégén jutott bőven. Kecskemét-Budapest között még szép idő volt, de az időjárás jelentés már egész hétvégére jelentős csapadékot ígért, amit a rajt után nem sokkal meg is kaptunk. Elkövettem azt a hibát, hogy nem vettem fel időben az esőruhát, így az egész napot átázott ruhában, tocsogó csizmában töltöttem, ami estére kelve fájdalmas karfiolbőrt eredményezett, nem beszélve a megázott ruhák szagáról. De hát az okos ember ugye más kárából tanul, a buta meg a sajátjából. mindenesetre jó kis tanulópénz volt.

A pontok felkeresésével már az elején problémám akadt, később kiderült, hogy nem csak nekem. Motorosok céltalanul bolyongtak egy-egy pont környékén, majd hamarosan jöttek a quadosok és az autósok is. A tervem, hogy ellépek a mezőnytől ez által meghiúsult és sokszor 5-6 egység is együtt keresgélt, majd volt, aki korábban, volt, aki később adta fel és állt odébb. Nehéz volt taktikázni, hogy keresgéljek-e még és szerezzek pontot azzal, hogy megtalálom a feladatot, vagy menjek a következő pontra hátha az gyorsabban meglesz és ez által több helyre tudjak a nap folyamán eljutni. A körülményekhez próbáltam igazodni. Volt, ahol inkább kivártam, de volt, ahol láttam, hogy tényleg bejártak már a többiek mindent eredménytelenül és én is ráhagytam a dolgot. Nem tudjuk, hogy az időjárás volt-e az oka, de az egész hétvégére jellemző volt, hogy a GPS-ek tévedtek. Sokszor újra bepötyögtem a koordinátákat, hátha elírtam, de nem. Még a teljesen egyszerű 1 pontot érő feladatok is néha gondot okoztak. Mindenesetre az eső egy idő után elállt és lassan száradni kezdtek az utak is.

A Vértes kanyargós útjai után a Kisalföld széles, murvás gazdasági útjai mintha autópályák lettek volna. Nagyon élvezetes volt, jól lehetett haladni, így röviddel a szintidő lejárta előtt be is értem a célba, a tavalyról már ismert, Győr melletti kempingbe. Hamarosan András is beért, vártam, mert előre lebeszéltük, hogy megosztja szállását velem. Vele a nap folyamán többször együtt haladtam, még a rajtnál megbeszéltük, hogy mindenki megpróbálja a maga útját járni. Miután elrendeződött a szállás kérdése bementünk Győrbe tankolni és bevásárolni. Megdolgoztattuk egy benzinkút magasnyomású mosójait is, mire a felragadt sár nagy részét lebírtuk veretni a gépekről. A napot egy finom vacsorával zártuk, majd viszonylag korán pihenőre tértünk.

Reggel szomorúan tapasztaltuk, hogy az egymás mellé szépen beállított motorjaink, mint két részeg egymásra borulva hevert a felázott murván. Szerencsére mindkét gép néhány karcolással megúszta, és az este még mellettünk parkoló VW sem állt már ott. A narancssárga kalandor viszont feltehetően jelentős mennyiségű üzemanyagot eresztett le fektében. Az én gépen itt megint jól vizsgázott, pont az üzemanyagtöltő nyílás felőli oldalára volt borulva, de mikor felpattintottam a fedelet csodálkozva láttam, hogy egy csepp sem hiányzott. András a hiányt pótolandó begurult Győrbe tankolni. Elfogyasztottuk a reggelinket, összecuccoltunk, majd hamarosan elkezdődött az aznapi eligazítás és a rajtolás. A rajt fordított sorrendben történt, így mivel a szervezők még este kiértékelték a szombati eredményeket ezúttal utolsónak indultam. Pont, mint tavaly. Utolsónak indulni jó, mert a nyomok sokat segítenek, nem kell annyit agyalni a tájékozódáson, és a pontkeresésnél is nagyjából lehet látni, hogy a többiek merre keresgélnek. Az éjszakai folyamatos eső reggelre elállt, de sejteni lehetett, hogy az útviszonyok nem a legkedvezőbbek lesznek. Az esőruha fontos szerepet játszott, főképp a felcsapódó sár ellen.

A rajt után hamarosan utolértem a többi motorost, hiszen tovább folytatódott az előző napi GPS-kálvária. Szép lassan előzgettem le a többieket és egy idő után már az autósok között találtam magam. Számos korábbról már ismert földútra és pontra leltem, így nagyjából tudtam, hogy hol mire lehetett számítani. Nagyon sokat kellett gépészkedni a helyenként szappanszerűen síkos fekete talajon, többször simán állásból elcsúsztam. A krossz gumi úgy be volt rakodva sárral, mintha egy ügyes fazekasmester korongozta volna fel az agyagot. A nagy bütykök ki sem látszódtak. Sokat kellett bajlódni az egyes pontoknál a motor letámasztásával. Erre van megoldás, legközelebb már azzal is fel fogom szerelni a gépet. Menet közben csupán egyszer dobtam el a vasat egy oldalra lejtő földúton. Nagyobb baj nem lett, a lábam szorult egy kicsit a gép alá, viszont a jobb tükröm tartója elpattant, így onnantól leginkább csak a jobb combomat láthattam csak benne. Szerencsére ez nem akadályozta a továbbhaladást és az egyre tisztuló időben sorra gyűjtöttem be az újabb és újabb pontokat. Meglepetésemre többször pont az egy pontos, elvileg könnyű feladatok bizonyultak a legnehezebbnek, máig sem értem miért.

Vasárnapra a szintidő hét óra volt és a pálya vége felé már szép számú egység verődött össze. Itt sokszor az autók elállták az utat, ahol lehetett, mentem előre, volt azonban ahol várakozni kellett, míg elindul a konvoj. Több helyen megpróbáltam kerülni, más úton menni, de általában megfordulás lett a vége, így beletörődtem a helyzetbe és haladtam a többiekkel, ahogy lehetett. A szlovák határt a rajkai határátkelőnél léptem át, ahol bár lelassítottam a sebességkorlátozásnak megfelelően, a rázós, rossz minőségű aszfalt nem várt eseményt idézett elő. Furcsa csörömpölést hallottam, hátranéztem és egy lapos valamit láttam pattogni párat az úton. Reméltem, hogy nem a rendszámtáblám, mivel volt olyan év, hogy háromszor tört le, ezért brutál módon egy vastag alulemezre csavartam fel és azt rögzítettem a hátsó traktushoz. A már említett tavalyi második helyezett motoros kolléga jött mögöttem gyerkőceivel és láttam, megáll, felvesz valamit. Ebből már tudtam, hogy valamit én hagytam el. Visszakanyarodtam mellé és felmutatta a rendszámtáblámat. Jelezte, hogy a célnál odaadja, így hát tovább nyargaltam. Sajnos Szlovákiában csupán három pontot kellett megkeresni, amit gyorsan letudtam, így pár perc késéssel, de sikeresen beértem a célba. A tavalyi helyszín szinte semmit nem változott, csak az odajutás lett egy kicsit trükkösebb, ugyanis a Garmin gyári térképe ahol csak lehetett másfelé próbált vinni. Ezzel tavaly már volt egy kis kalandom Lengyelországból hazafelé jövet így letiltottam és átkapcsoltam az általam egyre inkább kedvelt OSM térképre.

Az autósok nagy része már bent állt, az emberek ettek-ittak beszélgettek. Hamarosan befutott András is, majd szépen lassan megérkezett a mezőny minden tagja, aki időközben nem adta fel. A kiértékelésre elég sokat vártunk, de így volt idő arra, hogy megszárítkozzunk, én gatyára vetkőztem és egy felforrósodott acél kukán szépen az összes vizes cuccomat megszárítottam a szikrázó napsütésben. Szerettem volna hamarabb hazaindulni, de mivel jó eredményre számítottam mindenképpen meg akartam várni az eredményhirdetést. Az idő este hét környékén újra kezdett romlani és komoly felhősödés indult meg nyugatról. Az eredményhirdetés izgalommal töltött el, jó volt hallani, hogy fogytak a nevek előlem a listán és végül az én nevem mondták utoljára.
Sikerült megvédenem a címemet. Ez volt az első ilyen esemény, mióta versenyzek. Szeretném, ha jövőre is meg tudnám ismételni.
A ceremónia befejeztével megjelentek az első esőcseppek. Andrással együtt indultunk haza, de egy kereszteződésnél elszakadtunk, mivel korábban megbeszéltük, hogy én kisebb utakon próbálok meg hazajutni, ő meg lemegy Győrnek és ott az autópályán húzza meg a fülét a nagyvasnak. Szerencsém volt, jó tempóban bírtam haladni és szép lassan magam mögött hagytam a viharfelhőket. Bár a szél erősen fújt, szárazon érkeztem haza röviddel éjfél előtt.

Nagyon kemény, de annál izgalmasabb két napot élhettem át, amit ezúton is köszönök a szervezőknek! Kiváló munkát végeztek, remélem jövőre ismét rajthoz állhatok és újra megvédhetem a címemet!