Részletes beszámoló a 24 órás túraversenyről
Csapat: "Ad hoc", tagok: Kardos József (BMW F650GS), Agócs Gergely (Honda CBF500), Kekk Gyula (BMW F650GS)
Február táján olvastam először a 24 órásról, de nem sokat tettem az ügy érdekében, igaz, otthon adagoltam a dolgot. Mivel itt az f650.hu fórumon olvastam róla, valahogy az itteni embereket kérdezgettem, hogy mi lenne, ha mennénk. Páran lelkesek voltak, aztán visszariadtak tőle. A végén ráeszméltem, hogy sürgősen szervezni kell egy csapatot, különben lemaradunk. Rájöttem, hogy hiába a fórumon olvasott lelkesedés a 24 órásról, nem fog velem senki eljönni. Van egy barátom, akivel már motoroztam, és jól tudtunk együtt menni, Agócs Gergely, egy Honda CBF500-zal. Szóltam neki, és egyből ráállt. De ki legyen a harmadik? Gyula (Jivula) volt az egyetlen a fórumon, aki azt mondta, jönne, és olvastam, hogy előző évben is szeretett volna elindulni, meg hogy sokat motorozik. Próbáljuk meg. Így beneveztem határidő előtt egy nappal a csapatot.
Volt még két hét a túráig, így tudtunk kicsit készülni. Kinyomtattunk két szakaszt egy régebbi itinerből, találkoztunk a Wallisnál egy csütörtök délután, és kipróbáltuk, hogy megy ez. Megtettünk másfél szakaszt, sikerült kb. pont időre. Elég jól mentünk együtt, kiderült, egyikünk sem száguldó őrült, fő a biztonság. Ja, és hogy Gyula jó térképolvasó, és tájékozódó. Vágjunk bele! Mindenki lelkesen készült a túrára, mindenféle (vízálló) itinertartóval, éjszakai világítással, a szükséges kellékek beszerzésével. Én személy szerint a legszükségesebb szerszámokat összepakoltam egy kisebb ládába, most nem írom le, mi mindent, mert egy egész oldalt megtöltene, elég annyi, hogy volt még benne gumiszerelő vas, ragasztókészlet és pótbelső is. A pótbelső akár az alufelnis tömlő nélküli Hondára is jó lehetett volna végveszélyben. Esőnadrág, második kesztyű, még váltás alsóneműm is volt, ha annyira szétáznék.
A tankbőr kiváló alapnak bizonyult az itinertartó rögzítéséhez. Éjszakai megvilágítására a kormányra felerősített ledes biciklis elsőlámpa szolgált, amit bármikor le is vehettem, nagyon jól bírta a rezgéseket, és teljesen szétterülő, egyenletes fénnyel világított. A kormány másik oldalára került egy biciklis sebességmérő óra, hogy nagyon pontosan tudjam a kilométereket mérni majd a betétszakaszon, amire szükség is lett. Pontosan lemértem a kerék kerületetét, és betápláltam az órába. 100 km-en 2-300 m-rel mutatott kevesebbet, mivel csak cm-re lehetett beállítani, nem mm-re
, de így is meglehetősen pontos lett.
Mivel Gyula Mocsán lakik, Gergő és én meg Budapesten, az utolsó heti nem túl fényes időjárás miatt már többet nem jöttünk össze hárman a túra előtt. Gyula egyedül edzett, én meg gurultam két rövidebbet Gergővel, egész jól elkerültük az esőket.
Június 4-én fél tízre beszéltük meg a találkozót a Wallisnál, mikor odaértem, még nem volt túl sok motoros, de aztán folyamatosan érkeztek a résztvevők. 10-re a mi csapatunk is összeállt, és regisztráltunk. Megérkezett Tito, Csiga és aztán NaSa is, jó volt, hogy kijöttek. A tetőparkolóban, ami egy hatalmas betonplacc, iszonyat meleg lett. A sorsoláson sikerült kihúzni az 1-es rajtszámot, aminek örültünk, legalább valamiben elsők vagyunk, bár meglehetősen furcsa volt nekünk nyitni a sort.
12:02. Indulás. Az első szakasz Vértestolnáig 113 km, 2 óra szintidő, benne 5 km murvás szakasz. Az út a Pilis felé indult, majdnem pont arra, amerre a felkészülő motorozást tartottuk. Első titkos ellenőrző pont Pilisszentléleken, ami zsákfalu, csak be kellett ugrani a pecsétért. Ez jellemző volt a túrára, sokszor lehetett sejteni, hogy el kell menni a legeldugottabb szegletbe, mert ott lesz az ellenőrző pont. Aztán volt, hogy nem találtunk ott semmit. A későbbi murvás rész sáros, vizes is volt, előtte eshetett az eső. Az országúti és sportgépek feltűnően lassan evickéltek rajta, amit nem értettem, mert annyira nem volt rossz. Aztán leesett, hogy itt egyszerűen csak arról van szó, hogy ezek az emberek nem nagyon jártak még ilyen úton, ezért félnek tőle, nem úgy, mint mi a GS-sel. Mindenki kicsit sáros lett. Gyula biztos a gumikat hűtötte, ahogy a Forma 1-ben szokták néha, mert belement az összes tócsába előttem. Az egyik csapatból egy 1200GS elfeküdt a sárban, ráadásul csinos hölgyutassal, de csak koszosak lettek. Pusztamaróton volt egy ellenőrző pont, a murvás végén. Aztán mi valószínűleg futottunk egy kis plusz kört az erdőben, mert elég nagy kerülővel jutottunk le Vértestolnára, de még időben.
Irány a második szakasz, ami Bakonybélben végződött. Ügyesen végigmentünk, a cél előtt közvetlenül 10 percet eltököltünk tankolással, aztán sikerült 9 perc késéssel befutni. Gyula kicsit csalódott lett a késés miatt, mondta, hogy képtelenség időre teljesíteni a szakaszokat, és neki tele van a.... Kis szünetet tartottunk, ami 20 percre sikeredett, ez persze a harmadik szakasz idejéből ment, ami a speciális pontgyűjtő szakasz volt, ahol 10 pontot kellett felkeresni tetszés szerinti útvonalon, 3 órán belül. Jellemző volt ránk, hogy ha késtünk is, soha nem indultunk azonnal tovább, mindig tartottunk kis szünetet, ami általában minimum 15 perces lett. Szóval, megállapodtunk, hogy kb. milyen útvonalon megyünk végig, és ha nem lesz elég idő, akkor majd kihagyunk pontokat, mert eleve fél órás késéssel indultunk, elég rossz hangulatban. Csomó zsákfalut kellett felkeresni, azaz oda-vissza motorozni ugyanazokon a szakaszokon. Lehetett volna esetleg valami off-roaddal rövidíteni, de inkább a biztos, jó útra voksoltunk. Az első egy-két pontot elég sokáig tartott elérni, aztán már sűrűbben jöttek. Gergő az élre állt, elkezdte húzni, a kezdeti rossz hangulat elmúlt, és egészen felpörögtünk, végül 15 perccel idő előtt értünk vissza Bakonybélbe, vagyis hivatalosan 2:45, a valóságban 2:15 alatt teljesítettünk a 3 órás szakaszt (fél óra késéssel indultunk). Így utólag kiderült, hogy a rendezők pont azt a bejárási sorrendet tartották a legjobbnak, amit mi is választottunk. Én akkor nem éreztem annyira biztosnak ezt... A negyedik szakasz Ostfasszonyfára tartott, a felétől már sötétben. Közben volt egy érdekes ellenőrző pont Somlószőlősön, amit Borszörcsök felől a hegyet körbekerülve egy kis úton kellett megközelíteni. Megkérdeztünk egy helyi menő csávót, aki felvezetett minket pár kilométeren a nem emlékszem már milyen sportgépével, és tudta azt is, hol van az ellenőrző pont. Mentünk tovább, és mindenhol föl-alá rohangáló csapatokkal találkoztunk, valószínűleg ez tájékozódásilag egy nehéz rész lehetett, mi szerencsések voltunk. Egyre több volt a bogár a plexin, a végén nem sokkal a cél előtt meg kellett állnunk, mert már nem láttunk ki a bukósisakból. Egy kocsma mellett álltunk le, én berohantam és örökre hálás leszek a csaposlánynak, aki előkapott egy ablakpucoló sprayt meg rongyot, ami egész jól leszedte a kulimászt. Aztán a Gergőét is befújtuk. Gyuláé nem tudom, hogy lett tiszta, mert ő nem jött be a kocsmába. Sikerült 21 perc késést beszedni, ráadásul a következő szakasz csak 90 perces volt, Ágfalvára, Sopron mellé. Kis pihi után elindultunk, akkor derült ki, hogy Gergőnek már alig maradt benzinje, bármikor kifogyhat. Ezt elcsesztük. Nekünk Gyulával még tartalékon sem volt, és nem vettük komolyan, ahogy egyszer-kétszer már mondta korábban, hogy tankolni kellene. Lehet, hogy fáradtak voltunk egy kicsit. Korábban az volt a tapasztalatunk, hogy kb. ugyanannyi a karburátoros Honda hatótávolsága, mint a GS-é, mert ugyan többet fogyaszt valamivel, de nagyobb a tankja is. Most kiderült, ha húzzák, neki, akkor nagy fordulatnál kinyit valami extra szelep, és dől a benzin. Az itiner kis falvakon keresztül vezetett, ott nem számíthattunk benzinkútra, úgy döntöttünk, hogy irány valami nagyobb település, Répcelak. Keresgélés, kérdezősködés után végül Répcelak határában találtunk egy kis kutat (bódé, 3 kútfő összesen), ami már este hétkor bezárt, de festettek, így ott volt a tulaj, és hajlandó volt üzembe helyezni az egészet, kaptunk valami benzint. Így már csak bő fél óra maradt a rendelkezésre álló időből, latolgattuk, hogy mire lennénk képesek úgy, hogy ne késsünk többet Ágfalváról 30 percnél. Ebbe csak az fért bele, hogy az egész szakaszt ugorva húzunk egyenesen Sopronba. Így is szoros lett, 25 perc késéssel értünk Ágfalvára. Utólag látom, hogy egyetlen ellenőrző pontot buktunk el ezen a szakaszon. A kötelező pihenő után éjfélkor mi nyitottuk a sort. Ehhez csak 35 percünk maradt. Kaptunk vacsorát, pörkölt galuskával, savanyúság, gyümölcslé. Az idő el is ment, megittam egy energiaitalt, a többiek is felkészültek, és nekivágtunk. Ezen a szakaszon sok ellenőrző pont volt, tök jól végigcsináltunk. Fantasztikus erdei utakon mentünk, voltunk a Szabó hegyen, az itinerben olyanok voltak, hogy a sífelvonó végénél forduljunk balra Velem felé, és hasonlók. Szakasz vége Körmenden egy benzinkútnál, 8 perc késéssel. Pihenő, aztán tovább, a következő szakasz vége Nagykapornak. Hajnali köd, lassú haladás, leromlott hangulat. A legénység szakaszt akar ugrani, mert láthatóan lassabban megy, mint kellene. Kiharcoltam, hogy menjünk még be a Viszák, Szaknyér, Hegyhátszentjakab részre, mert ott tutira kell hogy legyen egy ellenőrzőpont, legalább azt szedjük össze. Előre álltam, Hegyhátszentjakabig jól ment, ott elkavartam valahogyan, nem találtunk ellenőrzőpontot és a jó utat Szőce felé. A legénység pedig fellázadt, így lementünk a főútra, és irány Nagykapornak. A direkt út Nagykapornakra két további ellenőrzőpont hiányunkba került. 15 perc késéssel értünk oda, 10 perc pihenő után nekivágtunk a speciális itineres szakasznak, ahol csak jelek vannak a leírásban és kilométerek, hogy mikor kell jobbra balra fordulni, stb. Az itiner hibás volt, kiadta az utasítást, hogy induljunk Zalaegerszeg irányába. Az állomásfőnököt kétszer is megkérdeztem, hogy biztos így van-e, ő meg mondta, hogy ha az van odaírva, akkor igen. Elkezdeni sem tudtuk, mert a megadott kilométernél nem volt semmi, azaz 100-200 méter eltéréssel valamiféle földút, meg aszfaltút befelé, ami egy gyártelepben végződött. A benszülötteket is kikérdezve biztos lett, hogy ott nincs semmi. Felhívtuk a segélyvonalat, ahova telefonálni kell, ha gáz van, de egy álmos női hang azt mondta, hogy sajnos nem tud segíteni. A főnökség annyira titokban tartotta az útvonalat, hogy neki fogalma sincs, mi lehet a probléma. Kiokoskodtuk, hogy vagy a kilométer rossz, vagy nem Zalaegerszeg felé kell elindulni. Nagy nehezen elértem, hogy menjünk vissza a kiindulási pontra, és tisztázzuk a szervezőkkel a helyzetet. Ekkor már elég rossz volt a hangulat, felvetődött az is, hogy hagyjuk a francba az egészet, menjünk Pulába a szakasz végére, vagy haza. Rajtunk kívül még egy másik csapat is ugyanebben a cipőben járt, de másokkal nem találkoztunk. Fáradtak lehettünk, mert 40 percig tartott ez az egész nyüglődés, keresés, döntés, hogy visszamenjünk a kezdőpontra. Ott már vártak minket, és bocsánatot kértek a rossz itiner miatt, csak az első két csapatot küldték rossz irányba, a többieknek már szóltak, hogy el lett írva. A 40 percet jóváírták nekünk, és újrarajtolhattunk tiszta lappal, vagyis a 25 perc késésünkkel, amit végül tovább halmoztunk, és Pulába érkezve 37 percre gyarapítottunk, ami egy 2000 pontos extra büntetést jelentett. Viszont a speciális szakasz maga remekül sikerült, a biciklióra pontosan mérte a kilométereket, sehol sem kavartunk el, minden pontot megtaláltunk. Két átlagsebességet tartó betétszakasz is volt benne, trükkösek. Aki nem olvasta a versenykiírást, annak írom, hogy nem lehetett előre tudni, hogy hol lesz az átlagmérés kezdete, és hogy meddig tart majd. Az első egyszerűnek látszott, viszont az egyik ellenőrző pont után váratlanul néhány száz méterrel volt az átlagmérés vége, ami azt jelentette, hogy nem volt lehetőség behozni az előző pontnál való megállással lerontott átlagot. A második átlagmérő szakaszban több kilométeres kis sebességű murvás rész volt, ami annyira lerontotta az átlagot, hogy ahol lehetett, húztuk, de nem tudtuk a 63 km/h-t hozni. A csapat is fáradt volt, kicsit lassan haladtunk. Pulába érve nem sokkal utánunk bezárt az ellenőrző pont, ami ráébresztett, hogy abszolút időben kicsit rosszul állunk. Pihentünk, tankoltunk, és maradt egy óránk, hogy döntésünk értelmében megint kihagyjunk ismeretlen mennyiségű ellenőrző pontot (utólag kiderült, kettőt), és eljussunk a Csákvár-Söréd Gánt-Fehérvár utak kereszteződésébe. 2 perc késéssel sikerült, így az utolsó szakaszra majdnem teljes időnk maradt. Gergőt leheveredett a fűbe, behunyta a szemét és aludt pár percet. Ez jó hatással volt rá, az utolsó szakaszon láthatóan minden rendben volt nála. Előtte már nagyon látható volt, hogy álmos, mert amikor elől volt, akkor belassult, minden kis kanyarban fékezni kezdett, amikor pedig hátul, akkor egyszerűen kezdett lemaradozni. Szomornál sajnos elkavartuk az útvonalat, végül a végcél Váci útra 15 perccel előbb értünk vissza.
Megcsináltuk!!! Szerencsések voltunk abban a tekintetben, hogy nem volt műszaki problémánk, és nem kapott el minket az eső sem. Volt csapat, aki bőrig ázott, pedig 1 óra időkülönbségen belül rajtolt mindenki. A célban a többi csapattal beszélgetve kiderült, hogy mindenki rengeteget hibázott, kivéve persze a legjobbakat. Gyulának volt még 80 kilométere haza, hamar elindult, mi tovább maradtunk Gergővel, de jött az eső, így hamar szétszéledtünk. Otthon fürdés, élménybeszámoló, aztán vasárnap du. 4-től hétfő reggelig aludtam, mint akit agyoncsaptak, bő kétnapi adagot.
Megvonva a mérleget, jól sikerült a túra, együtt volt a csapat, jó toleráltuk egymást, szívesen mennénk máskor is. Nem száguldoztunk, mindenki gyorsabb volt nálunk, de sikerült jól tájékozódni, amit legfőképpen Gyulának köszönhetünk, és elég jó döntéseket hoztunk. Fantasztikus volt! Jövőre, ha minden jól megy, újra megpróbáljuk.
Hétfőn már megjelent a BMWMTM oldalán a részletes eredmény, hetedikek lettünk, több nem először induló rutinos csapatot is megelőzve.
Reméljük jövőre az f650.hu is ki tud állítani egy csapatot a miénk mellé.
Üdv: Kardos József
Fórum 
De erről ennyit, most Ad hoc ünnepeljük a csapatot!!! 
